Csehország története
A csehek első, történetileg is hitelesnek tekinthető fejedelme, Bořivoj, 874 és 891 között uralkodott. A Přemysl-házi Bořivoj, akit a IX. század nyolcvanas éveiben Metód keresztelt meg, nagymértékben segítette elő a kereszténység csehországi elterjedését. Uralkodása alatt épültek az első egyházi építmények az akkori Csehország területén. Az első keresztény templomot I. Bořivoj székhelyén, Levý Hradecben (a mai Roztoky u Prahy-ban) alapították. A fejedelem később egy kis, Szűz Máriának szentelt templomot emeltetett egy pogány áldozóhely területén a Moldva fölött. I. Bořivoj fia, Spytihněv uralkodása idején egy földvár épült ezen a helyen, amely fokozatosan fejedelmi palotává terebélyesedett. Így kezdődött Spytihněv székhelyének, a Prágai Várnak a kiépülése. A fejedelem halála után öccse, I. Vratislav lett az uralkodó, akinek két fia volt – Vencel és Boleslav. Miután Vratislav 921-ben meghalt, özvegye, Drahomíra uralkodott a kiskorú Vencel nevében, aki 924 körül vette át a hatalmat. A X. század húszas éveinek második felében Vencel fejedelem megalapította a Prágai Várban a Szent Vitus-katedrálist, amely számára megszerezte Henrik szász királytól a szászok nemzeti patrónusának, Szent Vitusnak a maradványait. Vencel és testvére, Boleslav között azonban gyakoriak voltak a viszályok, amelyek Vencel fejedelem meggyilkolásával érték el a csúcspontjukat, valószínűleg 935. szeptember 28-án. A merényletet állítólag Boleslav tervelte ki, aki testvére halála után elfoglalta a prágai fejedelmi trónt. A XI. század második felében Vencelt szentté avatták, és a cseh nemzet védőszentje lett.
A csehek által lakott területek uralkodói – két kivétellel – egészen a XIII. század elejéig csupán fejedelmi címet viseltek. Ám 1212-ben I. Přemysl Ottokár fejedelem II. Frigyes német-római és szicíliai királytól megkapta az ún. Szicíliai Aranybullát, amely megerősítette a cseh uralkodók királyi címét, valamint biztosította a trónöröklést. Ottokár lett az első, 1198-ban, majd 1203-ban újra megkoronázott cseh király, aki után utódai örökölték a koronát.
III. Vencel halála után a Přemysl-ház női ágán keresztül a Luxemburgi-dinasztia lépett a cseh trónra. A Luxemburgi-ház királyai 1436-ig irányították az országot, közülük a legjelentősebb kétségkívül IV. Károly cseh király és német-római császár volt. Uralma idejére esett Csehország virágkora, amikor Prága vezető európai nagyvárossá vált. Létrejött a prágai érsekség, elkészítették a Szent Vencel-i koronázási ékszereket, és megszületett a Szent Vencel-i hagyomány. IV. Károly alapította meg a prágai egyetemet, felépült a prágai Újváros, valamint egy sor más jelentős építmény, köztük Karlštejn vára, a Károly híd stb. IV. Károlyt fia, IV. Vencel követette a trónon. Uralkodása alatt az ország káoszba süllyedt, és terjedt a vallási nyugtalanság, amely 1415-ben tetőzött. Ekkor ítélték máglyahalálra Husz János prédikátort, aki reformokat követelve lépett fel a római katolikus egyház ellen. Csehországot és Közép-Európa egy részét a következő évtizedekben a huszita háborúk pusztították.
1526-ban a Habsburgok szerezték meg a cseh trónt (I. Habsburg Ferdinánd), Csehország pedig a Habsburg Monarchia részévé vált. Az 1526 utáni uralkodók közül az egyik legjelentősebbnek II. Rudolf német-római császárt tartják, akit 1575-ben koronáztak cseh, később pedig német-római királlyá. Uralma alatt Prága fellendült, és újra a modern európai nagyvárosok közé lépett. Rudolf 1612-ben bekövetkezett halála után néhány évvel a cseh rendek több felkelést robbantottak ki, amelyek végül az 1620. november 8-i fehér-hegyi csatával érték el csúcspontjukat. Ez az esemény már Európa történetének egy vérzivataros időszakába esett – a harmincéves háború idejére. Csehországban ezután erőszakos rekatolizációra került sor, amelynek majd csak II. József 1781-es reformjai vetettek véget.
A XIX. század elejétől kezdődött Csehországban a nemzeti megújulás korszaka. A nemzetébresztők – mint például František Palacký, Josef Dobrovský, Josef Jungmann, Karel Havlíček Borovský – hatására jött létre a modern cseh nyelv.
Az első világháborús vereséget követően, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása közepette 1918. október 28-án megalakult a Csehszlovák Köztársaság, amelynek első elnökévé Tomáš Garrigue Masarykot választották. A két világháború közötti időszak (1918-1938) Csehszlovákiáját nevezik „első köztársaságnak”. Ebben az időben a Csehszlovák Köztársaság Európa egyik legfejlettebb gazdaságával rendelkezett, különösen a gépgyártás területén. A korszakot 1939-ben – néhány hónappal a müncheni egyezmény megkötése után (1939. IX.) – a náci megszállás zárta le. A német bevonulást követően Csehszlovákiát felosztották: létrejött a Cseh-Morva Protektorátus és a Szlovák Köztársaság. Miután Németország vereséget szenvedett, és visszatért Londonból az Edvard Beneš vezette emigráns kormány, az államot 1945-ben ismét egyesítették.
Európa második világháború utáni újrarendezése következtében Csehszlovákia az ún. szovjet érdekszférába került, ami nagyban elősegítette a kommunista hatalomátvételt 1948 februárjában. 1960-ban az ország elnevezését „Csehszlovák Szocialista Köztársaságra” változtatták. A reformkommunisták egy része 1968-ban kísérletet tett a társadalom részleges demokratizálására, ám e törekvéseket még ugyanez év augusztusában elsöpörte a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása. A demokratizáció kudarca után, 1969-ban vette kezdetét az ún. „normalizáció” időszaka, amely során az államapparátus üldözte a másképp gondolkodókat, akik ellenezték, vagy nem fogadták el a szovjet megszállást és az azt követő berendezkedést.
A XX. század nyolcvanas éveinek elején ismét egyre érezhetőbbé váltak a demokratizációra irányuló tendenciák Kelet-Európa többi országában is, azaz az ún. keleti vagy szocialista tömbön belül. Csehszlovákiában ez a folyamat 1989 novemberében tetőzött, az ún. „ bársonyos forradalommal”. A nyilvánosság nyomására a kommunisták lemondtak a lakosság elleni rendőri fellépésekről, majd az állam vezetéséről, a szövetségi parlament pedig 1989. december 29-én Václav Havelt, az új demokratikus csoportosulás (Polgári Fórum) jelöltjét és szószólóját választotta köztársasági elnökké. Havel elnöksége alatt tartották meg 1990 júniusában – több mint negyvenéves kihagyás után – az első szabad parlamenti választásokat.
Miután a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság kormányai kölcsönösen megállapodtak, 1993. január 1-jén az államszövetség két független, önálló állammá vált szét – a Cseh- és a Szlovák Köztársaságra. Csehország 1999-ben a NATO tagja lett, 2004-ben pedig belépett az Európai Unióba.
Napjaink Csehországa egy gazdag kulturális és történelmi örökséggel bíró modern, demokratikus ország.
